Nemzeti Összetartozás Napja 2024
Nemzeti Összetartozás Napja 2024
Idegen nyelvi témanap
2024. április 26-án idegen nyelvi témanapunk keretében Írországba és Észak-Írországba utaztunk el gondolatban. Az alsó tagozat második és negyedik osztályos diákjaira és a felső tagozat hatodik és hetedik évfolyam tanulóira érdekesebbnél érdekesebb helyszínek és feladatok vártak a délelőtt folyamán. Az alsó tagozatosokat Zsiros Marika néni várta és együtt indultak el erre a távoli tájra. Marika nénitől már megszokott figyelemfelkeltő és kiemelkedő előadásban volt részünk.
„Egy sziget, közös történelmi múlt, de ma már két ország, melyekkel iskolánk második és negyedik osztályos tanulói április 26-án, az angol témanap keretein belül ismerkedhettek meg. Gyönyörű tájakon, gazdag kulturális és történelmi értékeiken keresztül barangoltuk be Írországot és Észak-Írországot. Felfedeztük mindazt, ami összeköti őket: földrajzi fekvésüket, gasztronómiájukat, hagyományaikat, zeneiségüket. Megismerkedtünk csodálatos fővárosaikkal is, Dublinnal és Belfasttal, melyek bővelkednek látnivalókban: történelmi épületek, botanikus kertek, székesegyházak, hidak, emlékművek, kulturális épületek sokasága adott ízelítőt múltról és jelenről. Számtalan híres ír és északír között szó esett azokról is, akiknek fontos felfedezései, találmányai (orvosi fecskendő, elektromos tetoválógép, ízesített chips, tengeralattjáró, hordozható defibrillátor, bélyegperforáló gép, gumitalpú cipő) komfortosabbá teszik a ma élő emberek hétköznapjait. Megünnepeltük Szent Patrik napját és az ír Halloweent, a Samhaint. Természetesen megemlékeztünk a Titanik ócenánjáró tragédiájáról is, amelyet Belfastban építettek: végigjártuk az utat, a végzetes ütközést a jégheggyel, az emberi tévedéseket, amelyek végül elvezettek a korában elsüllyeszthetetlennek tartott úszó óriás első és egyben utolsó útjához. Csodálatos utazásunk végén még vetettünk néhány pillantást gazdag természeti szépségeikre és rengeteg új ismerettel gazdagodva búcsúztak tanulóink e gyönyörű országoktól.”
Zsiros Mária
A nap folyamán két előadást hallgathattak meg a felső tagozatos gyerekek. Az egyik a fent említett két országot ölelte fel, míg a másik a tragikus sorsú Titanikról szólt, amelyet Dóczy Boglárka tett felejthetetlenné. A felső tagozatosak nagy érdeklődéssel hallgatták, hogyan érte el a végzet az elsüllyeszthetetlennek hitt hajót. Nagy örömünkre Dr. Zsíros Sándorné, Ildikó néni, iskolánk immáron nyugdíjas igazgatóhelyettese is elfogadta a meghívásunkat. Kivételes és érdekfeszítő előadását mindig nagy szeretettel várjuk. A két előadó igyekezett érdekességeket is beleszőni az előadásba.
Ezek után pedig meglepetésként a Greenfields együttes, Magyarország legrégebbi ír és skót hagyományokból merítő zenét játszó formáció lépett színre és szórakoztatta a lelkes közönséget. A fantasztikus koncertet táncház zárta.
Ezúton is szeretnék külön és kiemelten köszönetet mondani mindenkinek, akik az utazás sikeréhez, létrejöttéhez hozzájárultak és szívvel-lélekkel munkálkodtak a szép kiegészítők, látványelemek elkészítésében és ezáltal az újabb álomutazás megvalósításában: Bencs Eszter, Bonyhai-Buzás Mária, Cseh Marianna, Czövek Gyula, Dóczy Boglárka, Dr. Zsiros Sándorné , Heiszman Bernadett, Kerékgyártó Zsoltné, Kurucz Gábor Károly, Malik-Kádas Csilla, Tóth Gabriella, Tőzsérné Király Enikő, Zsarnai Katalin, Zsiros Mária, Veresné Takács Beatrix. Köszönet illeti az összes diákot és kollégát, akik a nap folyamán hozzájárultak az utazás sikeres lebonyolításához.
Nagyon kedves, volt tanítványom, Bencs Eszter kísérte végig az utunkat és ő örökítette meg az utazás pillanatait.
Az Intézményvezetés minden tagjának szívből köszönöm, hogy segítő kezet nyújtottak az újabb úticél eléréséért.
Kuremszki Zsuzsa
LEP - Fővárosi Nagycirkusz (8. osztály)
A Lázár Ervin Program keretében 2024. május 15-én a Fővárosi Nagycirkusz előadását tekintették meg a nyolcadikos osztályos tanulók.
Az előadás címe: “Csillagok, égbeli tűk”.
Fellépők voltak :
A diákokat lenyűgözték a produkciók, rengeteg élménnyel tértek haza.
Malik-Kádas Csilla
Vegyipari kiállítás - Kossuth
Kossuth-napok - Ökoskodás
Kossuth-napok - "JÁTÉK AZ ISKOLA HATÁRAIN KÍVÜL"
Föld napja 2024
Költészet napja
A magyar költészet napját 1964 óta - immár 60 éve - József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük.
József Attila az egyik legkiemelkedőbb és legismertebb magyar költőnk. Verseit rengeteg nyelvre lefordították, műveit a világ számos országában tanítják irodalom órákon.
Iskolánkba az Acustif Affair nevű zenekar látogatott el a költészet napja alkalmából. Megzenésített verseikkel hozták közelebb a költészetet a tanulóinkhoz.
Malik-Kádas Csilla
Húsvéti nyuszik a Kossuthban
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Iskolánk angol tagozatos tanulóival üdvözletet küldtünk III. Károly brit király 75. születésnapja alkalmából. Immár hagyomány az iskolánkban, hogy a jeles napok alkalmával köszöntjük a brit királyi család tagjait. Végtelen örömmel tölt el bennünket amikor válasz érkezik a Buckingham palotából. Ezúton is nagyon szépen köszönjük, igazán megtisztelő számunkra. A nyelvi labornak üde színfoltja lesz III. Károly király szívmelengető üzenete.
Kuremszki Zsuzsa
Iskola környezetének ápolása
![]() |
![]() |
![]() |
Pályaorientációs témanap
2023. november 13-án a pályaorientációs témanap alkalmából bemutatkozott iskolánkban az Irinyi János Református Oktatási Központ. A felkészült pedagógusaik és diákjaik rendkívül színvonalas előadásain vehettek részt a felső tagozatos diákjaink. Köszönjük nekik a lelkes készülődést és a programjaik magas szintű megvalósítását és azt a műsort, amivel számunkra kedveskedtek!
Alsó tagozatos diákjaink tanító nénijük iráányítása alatt szintén a pályaválasztással foglalkoztak. Voltak, akik külső helyszínen nézték meg, hogy mi is egy nagyobb kereskedelmi láncban dolgozni, mások beöltözve tartottak előadást egy-egy szakmáról.
Rendkívül jól sikerült, eredményes napot tudhattunk magunk mögött, ahol jól érezhették magukat a diákok és pedagógusok is!
Köszönöm újból mindenkinek a lelkes munkáját!
Irinyi János Református Oktatási Központ videója
(Kurucz Gábor)
Hope kutya látogatása iskolánkban
10.26-án a Spider Mentőcsoport vezetője és alapítója, Lehoczki László és hűséges kutyája, Hope látogatott el iskolánkba. Tanulóink izgatottan és nagy érdeklődéssel fogadták bemutatójukat, rengeteg mindent megtanulhattak munkájukról és ki is próbálhattak egy-egy apró mozzanatot.
(Fodor Mónika)
Faültetés
10.26-án a Sajószentpéteri Városi Önkormányzat szervezésében a Sajószentpéteri Zöld Élettér Program keretében iskolánk 5.a osztályos tanulói faültetésben vettek részt.
(Fodor Mónika)
Látogatás a putnoki Gömör Múzeumban
A Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskola földrajz tehetséggondozó szakköre kirándulást szervezett a putnoki Gömör Múzeumba. A tanulók megismerkedtek a korábbi órákon Borsod ezen elfeledett szegletével, az egykori gömöri térséggel . Megismerték történelmét, mondáit, földrajzi jellemzőit. A múzeum látogatása során tudásukat elmélyítették, közvetlenül találkozhattak az egykoron élt emberek világával, használati eszközeivel és életmódjukkal. Megtekintették a farkasemberhez kötődő kutat is, de persze nem maradhatott el a végén a helyi bolt meglátogatása sem.
Nagyházi Zoltán
Kutya fotópályázat eredményhirdetés
Az Állatvédelmi Témahét keretében kutya fotópályázatot hirdettünk iskolánkban, melynek eredményhirdetésére a mai nap (10.25.) folyamán került sor. Rengeteg csodálatos, szívmelengető, esetenként mókás fotó érkezett tanulóinktól, így nehéz helyzetben volt a zsűri. Mivel mindenki számára saját házi kedvence a legkedvesebb, legszebb, legokosabb stb. - és ez így természetes – ezért úgy döntöttünk, hogy mi sem teszünk különbséget, nem rangsorolunk (hisz mindegyikük csodálatos és imádnivaló teremtmény) hanem minden gazdit jutalomban részesítünk akik megosztották velünk kedvencük fotóit. Tanulóink oklevelet és egy kutyusos medált tartalmazó láncot kaptak ajándékba. A fotók kiállításra kerültek iskolánk aulájában.
(Fodor Mónika)
Bolyai Matematika Csapatverseny
2023.10.13-án került megrendezésre ismét Iskolánkban is a Bólyai Matematika Csapatverseny, melyen szép számmal indultak a diákok megmérettetni tudásukat. 12 csapat összesen 48 diákkal nevezett harmadiktól nyolcadik évfolyamig. Mindenkinek gratulálunk a szép eredményekhez! Kiemelkedő eredményt (5. helyezést) ért el a 8.a osztályból az "Agyasok" csapata - Zsiros Luca, Bodnár Zita, Rudolf Levente és Fodor Hanna részvételével.
Állatmenhelyen jártunk - Betti Menedéke
Péntek délután iskolánk 5.a osztályos tanulóival és szüleikkel a Múcsonyi Betti Menedéke telephelyen jártunk. Átadtuk a Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskola által számukra gyűjtött adományokat majd kezdődött a „munka”. Tanulóink lelkesen és felelősségteljesen vettek részt az állatok gondozásában, segítettek a kennelek kitakarításában, a kutyusok etetésében és itatásában. Mindeközben milliónyi simit és ölelést osztogattak az árva kutyusoknak, akik boldogságtól ragyogó arccal hálálták ezt meg. Köszönjük ezt a csodálatos délutánt a telephely vezetőjének, Bettinek. Ígérjük, hogy menni fogunk még!
(Fodor Mónika)
Örömfoci a Kossuthban
Ma délután (10.12.) a Kossuth iskola udvarán került megrendezésre a Városi Labdarúgó Bajnokság, melyen a Móra, a Hunyadi és a Kossuth iskola csapatai vettek részt. A csodálatos időben izgalmas, látványos és sportszerű meccseknek lehettünk szemtanúi lelkes szurkolótábor előtt.
Az alábbi eredmények születtek:
1.hely: Móra Ferenc Tagiskola
2.hely: Hunyadi Mátyás Tagiskola
3.hely: Kossuth Lajos Általános Iskola
Gratulálunk minden csapatnak!
(Fodor Mónika – Prokk Brigitta)
Grundbirkózóink versenyre készülnek
A mai és a múlt heti edzésen már a jövő héten (10.19.) iskolánkban megrendezésre kerülő grundbirkózó házibajnokságra készültünk. Kis birkózóink fegyelmezett edzésmunkával és hatalmas lelkesedéssel készülnek a jövő heti megmérettetésre!
(Fodor Mónika – Kiss Bence)
Petőfi 200 - Kirándulás Szécsénybe a Forgách-Lipthay Kastélymúzeumbe
A kastélyba érkezve az ott dolgozók kedvesen, segítőkészen fogadták iskolánk nyolcadikos tanulóit. Mivel nagyon sokan voltunk, két csoportra osztottak minket. A 8.a osztály a kastélykertet járta körbe, a 8. b osztály pedig a múzeum termeinek kiállításait tekinthette meg. A két csoport egymást váltotta a program végeztével.
A„Tárgyakba zárt múlt” című kiállítás az őskor két időszakába kalauzolt minket.
Nógrád vármegye neolit kori régészeti leleteit láthattuk, megismerve az ősember gyűjtögető, vadászó és halászó életmódját. Az első telepesek mindennapi élete elevenedett meg előttünk az egykor használt eszközeik, viseleti tárgyaikon keresztül. Voltak olyan kövek, eszközök, amiket a gyerekek maguk is megérinthettek, kipróbálhattak, így például nagy lelkesedéssel próbáltak többen is tüzet csiholni.
A kiállítás másik részében a bronzkorban élt közösségek hitvilágával, vallási elképzeléseivel és temetkezési szokásaival ismerkedhettünk meg a régészeti leleteken keresztül. Az előadó részletesen mesélt nekünk a rituálékról, temetkezési szokásokról, a halotthamvasztásról, ami a szemünk előtt elevenedett meg a kiállított jeleneten keresztül.
A következő helyszínre érkezve a „Vár állott…” című tárlat kalauzolt el minket a középkori nógrádi várak életébe, az előkerült leleteken és maketteken keresztül.
Megtudhattuk, hogy Nógrád vármegye területén tizenegy műemléki besorolású vár található. Egy külön teremben pedig a törökkori várháborúk nógrádi végvárait mutatták be nekünk. A kiállításon a középkori Szécsény mellett maketten Drégely 1552. előtti állapotát és a palánképítkezés szerkezeti megoldását is megnézhettük.
A kastély állandó kiállítása közé tartozik a Rákóczi állama és Nógrád vármegye elnevezésű tárlat is. Ennek a középpontjában a Rákóczi-szabadságharc két fontos, Nógrád megyében zajló eseménye áll: az 1705-ben Szécsényben megtartott országgyűlés, valamint az 1710 januárjában, Romhány és Érsekvadkert mezején lezajlott ütközetként ismert sorsdöntő csata. Az első terem Gács várát mutatta be. Nógrád vármegye egykori jegyzőjét, Ráday Pált, valamint annak családját, jegyesét Kajali Klárát és Ráday leendő apósát, Kajali Pált alakját mutatta be a kiállítás. Korabeli ruhákat, tárgyakat, bútorokat láthattak a gyerekek.
A tárlat második termében a szécsényi országgyűlés eseményeivel ismerkedhettünk meg, középen az országgyűlés sátortáborának makettje volt látható, amely az egykori szemtanú, Csécsi János leírása alapján készült.
A kiállítást a romhányi csata emlékére felállított terem zárta.
Egy újabb kiállítási helyiségbe érkezve a diákok a 19. századi főúri nők mindennapi életébe nyerhettek betekintést, valamint a korszak lakáskultúrájának jellegzetességeit figyelhettük meg. Három kisebb teremből állt a megtekinthető lakosztály: egy női szalonból, olvasószobából és a hálószobából.
A legnagyobb szoba a női szalon volt, amit másképpen budoárnak neveztek. Ez a szó nagyon tetszett a gyerekeknek, mert ez a kifejezés számukra ismeretlen volt. Megtudhattuk, hogy női szalon csak a főúri, vagy főúri színvonalon berendezett nagypolgári otthonokban volt. A női szalonokban a társasági élet a barátnőkre és a rokonokra korlátozódott. Ez volt a helyszíne a délutáni teázásoknak, a kártyázásoknak és a beszélgetéseknek. A szalonból továbbhaladva az olvasószobába léptünk. A hölgyek olvasószobája csupán levél és naplóírásra, valamint olvasásra korlátozódott. Ez a szoba a férfiak dolgozószobáitól jóval kisebb méretű volt.
A falakat bordó és barna tapétákkal vonták be, az ablakokat pedig súlyos függönyök takarták, meggátolva a fény és a hideg beszűrődését. A főúri lakosztályok külön részét képezte a hálószoba a pártázatos ággyal. A magasított ágyra minden diák egytől egyig rácsodálkozott.
Petőfi Sándor életének bemutatásához külön termet biztosítottak a kastélyban, ahol a költőről és családjáról érdekes, és új információkat tudhattak meg a gyerekek. Láthattuk a Petőfiről készült egyetlen fényképet is. Petőfi Sándor aláírását, arcképét, a Nemzeti dalt satírozhatták át fa táblákról a tanulók külön lapra, és szelfit is készíthettünk a híres költő szobrával.
A Petőfi-kiállítóteremben továbbá lehetőség nyílt a gyerekeknek arra, hogy üzeneteket, idézeteket írjanak, és azt elhelyezhessék a szobában található állványokra. Örömmel, és lelkesen teljesítették ezt a feladatot a tanulók.
A kastélykertben gyönyörű tó található, melyet körbesétáltuk. Az idegenvezető számos érdekességre hívta fel a figyelmünket a tó élővilágával és növényzetével kapcsolatosan. Nagyon szép látványt nyújtott a tó körül több méter hosszan elterülő nádas és gyékényes.
Továbbhaladva egy műbarlangot láthattunk, amit a diákok nagyon érdekesnek találtak, de sajnos csak a bejáratig mehettünk. Láthattuk a szabad ég alatti országgyűlés helyszínét is, amit 1705-ben II. Rákóczi Ferenc tartott.
A fákon mókusok szaladgáltak, a tó mellett pedig leveli békák ugrándoztak. A gyerekek nagy örömmel fényképezgették az állatokat, a hatalmas gesztenyefák alól pedig gesztenyét gyűjtöttek.
A múzeum dolgozói színvonalas előadással készültek a gyerekeknek, akik az életkoruknak megfelelő tájékoztatást kaptak a múzeumról, a kastélykert növény- és állatvilágáról. Rengeteg élménnyel tértünk haza a kirándulásról.
(Malik-Kádas Csilla és Tőzsérné Király Enikő)
A Miskolci Állatsegítő Alapítvány látogatása iskolánkban
Az Állatok Világnapja és az Állatvédelmi Témahét keretében iskolánk ismét – ahogy már évek óta – adománygyűjtést szervezett a M.Á.S.A. árva kis lakói számára. Az összegyűjtött adományok átadására ma (10.09.) került sor iskolánkban, ahová az alapítvány képviselőin kívül két csodálatos kutyusuk – Mex és Lulu – is ellátogatott, akik boldogan zsebelték be tanulóink szeretetteljes öleléseit és simogatásait. Ezúton is szeretnénk megköszönni a szülőknek, tanítványainknak és iskolánk dolgozóinak a rengeteg adományt, amit ma nagy örömmel adhattunk át a Miskolci Állatsegítő Alapítványnak.
(Fodor Mónika)
Kutatók Éjszakáján jártunk
Érdekes kísérleteket láttunk, kipróbálhattuk magunkat többféle ügyességi játékban, megnéztük a világot részeg szemüvegen keresztül, egy próba körre a Teslával is elmentünk, végül pedig a Carbonfools együttessel zártuk ezt a tartalmas éjszakát!
(Mészáros Klaudia)
Európai Diáksport Nap a Kossuthban
2023.09.29-én Európai Diáksport Napot tartottunk iskolánkban. A program elején egy jó hangulatú közös, zenés aerobikkal melegítettek be tanulóink. Ezt követően alsó és felső tagozatos diákjaink különböző izgalmas sportprogramokon vettek részt forgószínpad szerűen a különböző helyszíneken.
Felső tagozatos tanulóink programjai:
Alsó tagozatos tanulóink programjai:
Programunkat egy látványos karate bemutató megtekintésével zártuk. Az Európai Diáksport Nap idei mottója a Mozgás öröme volt, ennek megfelelően tanulóink valóban egy mozgással, sportolással, élményekkel teli, vidám hangulatú, szuper programon vettek részt!
(Fodor Mónika)
Közlekedj okosan! - Közlekedésbiztonsági témanap